Leszavazta ugyan a tandíj bevezetését a lakosság többsége a márciusi referendumon, ám ez nem változtat azon, hogy a hallgatók mintegy fele fizetős módon tanul. A Magyar Rektori Konferencia új koncepciója szerint a jelenlegi fizetési terheket osztanák el igazságosabban: úgy, hogy a rendszer jobb teljesítményre ösztönözzön. A jelenleg törvénybe iktatott 15 százalék helyett teljes lenne az átjárhatóság az állami és a költségtérítéses képzés között. Vagyis az előző év teljesítménye döntené el, kinek mennyit kell fizetnie az adott esztendőben.

A tanulmányi átlag alapján hat kategóriába sorolnák a diákokat; a legjobbak számára ingyenes lenne az oktatás, a többieknek azonban a teljesítményükkel fordított arányban kellene fizetniük. Főiskolai/egyetemi éveik alatt végig „mozgásban” lennének, azaz, akiket az egyik évben „horribilis” összeg terhelt, azoknak is lehetőségük lenne arra, hogy felküzdjék magukat a legkiválóbb, nem fizetős kategóriába. „Ennél igazságosabb rendszert nem is lehetne kitalálni!” – hangzik a rektori érvelés.

Csakhogy Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke és Pokorni Zoltán, a Fidesz volt oktatási minisztere szerint így a hallgatók fele helyett a 84 százalékuknak kellene fizetni a jövőben. Szerintük sokaknak és sokkal többet kellene fizetniük az eddiginél, ami oda vezethet, hogy másfél-két év tanulás után tömegével hagynák ott a felsőoktatást. Diploma nélkül a munkaerőpiacon is nehezebben tudnának elhelyezkedni, miközben az állam számára is „kidobott pénz lenne” a félbehagyott képzésükre fordított összeg.

Magyar Bálint szabad demokrata ex-oktatási miniszter szintén úgy véli, a rektori konferencia javaslatai rendkívül káros hatással lennének a közoktatásra, a szakképzésre és magára a felsőoktatásra. Senki sem tudhatná előre, képes lesz-e finanszírozni tanulmányait vagy sem, mivel már egy jó rendű bizonyítvánnyal is a „fizetős kategóriába” csúszhatna le. Nem szolgálná a minőséget az a változtatás sem, hogy további 20 ezerrel növeljék a felsőoktatásban részt vevők számát. Így a felsőoktatás egyrészt „ontaná” a munkaerőpiac számára a használhatatlan diplomásokat, másrészt semmi nem kényszerítené ki a gyenge nívójú intézmények bezárását.

Az MSZP oktatási csoportja sem pártolja, hogy a jelenlegi térítési díjak emelkedjenek, s közelítsenek a képzés valódi költségéhez – azaz az eddig 100–200 ezer forintos szemeszterenkénti díjak hirtelen 600–700 ezer forintra szökjenek fel.

Az érem másik oldala viszont, hogy a felsőoktatás mindenképpen pótlólagos forrásra szorul, amelyet – figyelemmel a konvergenciaprogramra – a magánszférából lehet csak előteremteni. A fer bevezetésének elmaradása miatt 2008-ban 2,5 milliárd forint pluszbevételtől esnek el az intézmények, míg a rendszer kiteljesedésével, 2013-ra már mintegy 20 milliárd forintra számíthattak volna. A Corvinus Egyetem esetében például az idén néhány százmilliónyi, 2013-ban pedig 1,2 milliárd forintnyi bevétel felét a diákok ösztöndíjának emelésére fordították volna. A másik feléből pedig digitálisan ingyenes elérhetővé tették volna a tankönyveket és az előadások vázlatait, s nemzetközi hírű előadókat hívtak volna meg. (FigyelőNet, 2008. május 12)

Az egyes ellenérvekben külön-külön van valami, a rektorok alighanem kínjukban álltak elő ezzel a javaslattal. Ettől még tény marad, hogy Magyarországon ezentúl is az finanszírozza elsősorban a felsőoktatást, aki maga nem részesül a hasznából: az átlagos (értsd: nem diplomás) adófizető. Egy kevésbé bársonyos kormány azt mondaná: a megoldás a tandíj lenne, de azt leszavazták, próbáljuk ki/finomítsuk hát a rektorok (azaz a szakma) javaslatát.  Így viszont csak idén 2,5 milliárd megy el a bolti eladók és buszsofőrök adójából a társadalmi szolidaritás nevében.